Madár Emőke
Madár Emőke vagyok, a vancouveri Szent László Magyar Iskola pedagógusa és 2022 májusa óta igazgatója. 2018 júliusában költöztünk családommal Vancouverbe, addig Magyarországon egy német nemzetiségi és két tanítási nyelvű általános iskolában tanítottam. A sors úgy hozta, hogy már 2018 szeptemberétől be tudtam kapcsolódni a vancouveri Szent László Magyar Iskolában folyó oktatásba. Az iskola önkéntes csapatának lelkesedése már az elején elvarázsolt, magával ragadott. Itteni munkám során nagyon jól tudom hasznosítani az otthon szerzett szakmai tapasztalatomat. Folyamatosan fejlesztem magam, hiszen a hétvégi magyar iskolában teljesen más hozzáállással, anyaggal kell haladni.
Célom, hogy minél több gyermekben ébresszük fel a lelkesedést a magyar nyelv elsajátításáért.